Időközben Roni mellett még lett egy-két állatkánk. Zénó a kaméleon (sajnos már nem él)

Lady a madárpók (sajnos ő is elpusztult már)

 Lexy a leopárd gekkó

és csináltunk egy akváriumot is

Odavoltam mindegyikért, végre megvolt minden amire vágytam, egy igazi állatkert!

Ám Apának is volt egy nagy álma. Egy nagypapagáj. Gyerekkorában volt egy hullámos papagája akit nagyon szeretett, azóta is vágyott egy madárkára, csak éppen egy nagytestűre, aki odamegy a vállára, akit lehet szeretni és aki akár beszél is. Egy nyáron Olaszországba mentünk nyaralni. A nyaralás nálunk mindig hegyeket jelent, imádjuk az Alpok csúcsait. Azon a nyáron siklőernyőzni mentünk,

Gyakorlás, még itthon

Fizikailag eleinte azért elég fárasztó ez, de még mindig könnyebb, mint 20 kg-os felszereléssel hegytetőre gyalogolni:)

Apa már repült ekkor pár éve, Olaszban ő tandemezni, én pedig repülni tanultam. Castellucióban voltunk két hétig.

Apa tandemtanulása nagyon jól ment:D Így:

Ezt már a második napon sikerül elérni, így a többi napokon már nem sok mindent tudott csinálni:)

Az én tanulásom egész jól ment

bár a kezdő időszakban van némi hátránya, míg hozzászokik az ember

Minden porcikám így nézett ki a hevederektől.

A végére egész jól ment a dolog

(középtájt kékeszöld ernyővel)

Nagyon jó élmény volt, bár Olaszország sosem fog a kedvenceim közé tartozni, a kajájuk számomra ehetetlen, ezért nehéz számomra hosszabb időt tölteni náluk :) Viszont gyönyörűszép, ez minden éhesen töltött napért kárpótolt:) Volt egy esős napunk amikor nem lehetett repülni így átruccantunk Assissibe. 

Odavoltam minden részletéért, a templomokért, 

az onnan kiszűrődő imák duruzsolásának  hangjáért,

 az ivókutakért, 

az apácákért, 

a barátokért,

mindenért. 

Az esős nap után újra verőfényes, repüléshez tökéletes idő volt, így újra nyakunkba vettük a hegyeket, a kb 20 kg-os felszerelést és mentünk repülni. A hegy aljában szépséges lovak voltak, őket mindennap megsimogattuk.

Egyik nap a starthelyen találkoztunk egy nagyon kedves nővel és a papagájával. Szikla papagáj, ők szabadon lehetnek, mindig visszatérnek a gazdájukhoz. A lány együtt repült a madarával, ő ernyővel, a szikla papagáj pedig szabadon. 

Mondanom sem kell Apa papagáj után vágya igencsak felerősödött:) Ezek után engem sem kellett nagyon rábeszélni, hogy növekedjen otthon a létszám:)

Szerencsére az olasz nyaralás tele volt állatias élményekkel, lovak, macska, papagáj, birkák, minden ami csak kell:)

Egy kis kocsmában találkoztunk ezzel a kis szépséggel.

Mikor Manó meglett én is így terveztem a napjainkat, vele együtt, gondoltam majd jön mindenhová velünk. A dölyfös természete viszont hamar keresztül húzta a számításaimat:)

A birkákkal Castellucióban találkoztam, amikor is egy egész nyáj úgy döntött, hogy juszt  is a leszállóban fognak legelni a frászt hozva ezzel az ernyőjüket féltő siklóernyős társadalomra.:)

Véget ért az olaszországi nyaralásunk, hazafelé még meg akartunk állni (és meg is álltunk) 4-5 napra Ausztriában. A legfőbb cél  Berchtesgaden volt, meg szerettük volna nézni a Sasfészket, Hitler hétvégi nyaralóját. A többi napra kirándulást terveztünk. Castelluccióból hazafelé jövet még megálltunk a tengerparton kicsit fürdeni, kipihenni a repülés okozta fájdalmakat :)A pihenés egész jól is sikerült, délelőtt még itt sziesztáztam:

másnap reggel már itt:

(Ausztria, Tirol, St. Johann, St Johann Hospital)

Utálom a meleget és nem is bírom. Két hétig elviseltem a 38 fokos meleget, még 20 kg-os hátizsákkal is, hegynek felfelé (naponta legalább 10szer!), de csak a repülés miatt. Viszont a tengerparton ücsörgés nem igazán a kedvenc tevékenységem, így mikor megálltunk a tengerparton hamar unatkozni és nyavajogni kezdtem a meleg miatt. Apa őrült ötlete volt, hogy ha nagyon nem bírom zuhanyozzak le hideg vízzel. (A tengerparton végig voltak zuhanyzók). A világ leghülyébb ötlete felhevült testtel hideg víz alá állni, csak akkor még nem gondoltam bele. Jól esett folyton lehűteni magam. 

Ezzel a kis akcióval simán nyertem a belépőmet - Berchtesgaden helyett - az osztrák St Johann kórházba egy jó kis vesegyulladás keretein belül. Itt töltöttem a kirándulásra szánt napokat, Apa pedig egy kempingben sátorozva egyedül. Nem sokra emlékszem belőle, olyan infúziókat kaptam amitől végig aludtam a napokat, össze vissza egy nap jó ha egy órát ébren töltöttem. Apa pedig kitartóan ücsörgött mellettem és még kitartóbban unatkozott.:) 

Ausztriába érve elaludtam az autóban, majd felébredtem de felkelni akkor már nem tudtam. Azt hittem a derekam fáj, de egyre rosszabbul voltam, gyorsan megkerestük a legközelebbi kórházat. Oda már csak segítséggel tudtam bemenni, iszonyatos fájdalmaim voltak A kórház ajtón szinte be se léptünk, csak nyitottuk, már szaladtak elénk. Én csak összegörnyedve "álltam", Apa fogott az egyik oldalról, az orvos a másik oldalról, így mentünk be. Apa mondta az orvosnak, hogy becsípődött a derekam, az orvos mondta hogy á-á nem csípődött az be, ez vesegyulladás. Csak így. Ott az ajtóban. Ránézésre. Itthon ez napokba telt volna:) Ami azonnal feltünt, hogy ebben a kórházban valószínűleg a a dolgozók keresésekor feltétel volt -nem csak angol tudás és az orvosi képesítés) hanem a 40 év alatti kor, és a modell kinézet:) Minden orvos fiatal volt és jóképű:) Mindegyik! Mindenki nagyon kedves volt, hihetetlenül kedves.

A szobák nagyon szépek voltak, az ágyak nagyon kényelmesek (lettek volna ha bármilyen pozícióban is megtudtam volna maradni). Egy szobában 4 ágy, kettő az egyik oldalon kettő a másik oldalon, egy wc, egy zuhanyzó, hajszárítóval felszerelve! Mindkét oldalon a falon volt egy-egy tévé, mindenkinek volt hozzá távirányítója. 

Amint befektettek és bekötötték az infúziót (gurulós állványon van, hogy tudjunk jönni menni bár én nem tudtam megmozdulni sem) már jött is a nővérke és hozott egy 1 literes palackozott ásványvizet és egy kanna teát. Ez minden reggel járt. A kiszolgálás és az ételek, az ételek tálalása olyan akár itthon egy szuper szállodában. Reggelente hozták a friss meleg kávét, mellette cukorral és tejjel. Az ebéd mindig csodaszép volt és hatalmas adag. Leves, sült húsok körettel, desszertnek puding (persze ez is szépen tálalva) vagy sütemények, gyümölcsök. Apának ez volt a nap fénypontja, mindig megette az ebédemet én nem tudtam enni egy falatot sem, csak annyi időre voltam fent míg felnéztem, hogy jéé jött az ebéd, jéé itt van Apa, aztán aludtam is tovább. 

Szerencsére itthon kötöttünk biztosítást mondván velem úgyis mindig történik valami, nekem kell biztosítás. Igaz én nem akartam de mázli, hogy Apa nem hagyta magát eltántorítani és megkötötte, erre a kis kórházi kiruccanásra ráment volna a gatyánk is.

3 nap múlva saját felelősségre elindultunk haza, nem akartak elengedni, de nem akartam tovább ott maradni, sajnáltam Zsoltit, hogy egyedül tölti a napjait míg én félkómában fekszem. Az út hazafelé pokoli volt. Nem tudtam élvezni a tájat, pedig gyönyörű volt minden.

Ha nem lettem volna beteg, itt biztosan megálltunk volna egy kicsit

Otthon még 2 hónapig lábadoztam, anyuék öltöztettek, ők fürdettek, semmit nem tudtam egyedül csinálni, még felállni sem. A vesém azóta is szokott fájni, nehogy valaha is elfejtsem ezt az élményt (amit ezúton is szeretnék megköszönni Apának) :)

folyt. köv.